Ma az ebéd utáni desszertnek lekváros aranygaluskát készítettünk. És azt kell hogy mondjam, hip-hop elfogyott egy tepsivel :) Nagyon finom volt, és szeretném veletek megosztani a receptet, hátha kedvet kaptok hozzá.
Hozzávalók:
Lekváros aranygaluska
A langyos tejbe bele tesszük a kristálycukrot, az élesztőt és megfuttatjuk. A liszthez hozzá tesszük a tojások sárgáját, a sót, a megkelt élesztőt és jól kidolgozzuk. Aztán 2 evőkanál olvasztott margarint is beledolgozunk. Egy óráig meleg helyen betakarva kelesztjük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A sütőedényt jól kizsírozzuk, és darált diót szórunk az aljára. A dió többi részét összekeverjük porcukorral.
Kinyújtjuk jó vékonyra a megkelt tésztát (0,4 cm) és 5ször5 cm-es kockákra vágjuk. Mindegyik közepébe egy kávéskanál szilvalekvárt teszünk, összefogjuk és kis gombócokká formázzuk.
A kis gömböket egyenként egy pillanatra olvasztott margarinba mártjuk, és egymás mellé rakjuk a tál aljára. Megszórjuk jó bőven a cukrozott dióval, hogy a gombócok közötti rész is jól megteljen. Két sort rakunk egymásra. A tál ne legyen tele, mert még duplájára kelesztjük 30 percig a tésztát.
Előmelegített sütőben 40 percig sütjük. Langyosan már fogyaszthatjuk.
Én még pluszban készítettem hozzá egy vanília öntetet. Bár nem tudom ki hogyan szokta fogyasztani, de mi anno a suli menzán mindig öntettel kaptuk :P
Jó étvágyat kívánok hozzá! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Köszönöm hogy megjegyzést írsz! Sokat számít a visszajelzésed :-)