Recent Posts

2013. március 23., szombat

Fogadd el magad?? (I.)

Sziasztok!
Úgy érzem néha szükségünk van kemény szavakra, ahhoz hogy kicsikét észhez térjünk. Nos bennem sok minden megfogalmazódott az elmúlt pár napban önmagam felé is, és sok nő társam felé is. Hozzá szeretném tenni hogy a rosszindulat enyhe lehelete sem szerepel a következő sorok között, csakis a jó és segítőszándék. 

Fogyókúrázók körében (is) szokták emlegetni azt a bizonyos "beütött a krach" feelinget. Nos nálam ez közel 4 hónapja történt meg. Közel 4 hónapja a lehető legteljesebb komolysággal és elhatározással fogyókúrázni kezdtem. Semmiféle csodamódszert nem kezdtem el alkalmazni, ugyanis én abban hiszek hogy egyél bármit amit megkívánsz, de arra nagyon figyelj hogy többször egyél keveset a nap folyamán. Ne vonj meg semmit a szervezetedtől, ne kínozd magad, de a mennyiségre nagyon ügyelj. Sok-sok fogyókúrás módszert kipróbáltam már, de számomra ez volt eddig a leghatásosabb és a legkímélőbb. Nyilván semmilyen módszer nem hatásos, ha miután elérted a kívánt eredményt, már nem figyelsz arra hogy hogyan étkezel. Hiszen pikk-pakk vissza tud szaladni az amit lefogytál, illetve még több is annál (jojó effektus). Nos, ezidáig én mindig így jártam! Sokszor adtam már le 10 kilókat, majd aztán vígan vissza szaladt 15 kiló is akár.

De közel 4 hónapja egy olyan krach ütött be, amikor is azt mondtam hogy ebből elég! Azidáig semmit nem tettem, csak zabáltam amit épp megkívántam és annyit amennyi csak belém fért. Emellett pedig szépen tespedtem a laptop előtt és a mozgásom egyenlő volt a semmivel. Gyarapodtam és gyarapodtam. Láttam és éreztem, de mégsem tettem semmit, nem parancsoltam megálljt magamnak. Sajnos el kellett jutnom egy marha nagy súlyig, hogy végre beüssön az a krach. Hiába éreztem pocsékul magam már előtte is hónapokon át, de az sem tudott megállítani :/ Ma már azt mondom hogy jobb későn, mint soha. És végre full elhatározással a helyes utat járom. De ettől függetlenül hatalmas dühöt érzek önmagam iránt, mert hagytam a hízást teljesen elhatalmasodni magam felett.

Egy ideje a tornázást is beiktattam, mert beismertem önmagamnak hogy az nem elég hogy kevesebbet eszem, hanem igenis mozogni is kell mellé. Azóta is töretlenül edzem, heti 4-5 alkalommal. És nagyon jól érzem magam tőle! Mert minden egyes torna után ott van bennem az érzés hogy igen, ma is letettem valamit az asztalra azért hogy egészségesebb és csinosabb lehessek! Ez egy baromi jó érzés lányok! Minden izomlázat és izzadságcseppet megér! 

Egyre jobban kibővítem az edzéstervemet. Nem kell halálos nehézségűekre gondolni persze :) Olyan gyakorlatokról van szó, amik hatásosak és teljesíthetőek. Például EZ és EZ is a kedvenceim közzé tartozik.

Ma már közel 10 kiló mínusznál járok. Úgy vélem, nem jó hatalmas célokat tűzni ki magunk elé. Teszem azt hogy jajj én most 30 kilótól már pedig meg akarok szabadulni. Könnyebb és jobb apránként haladni előre. Első lépésnek mondjuk 10, majd ismét egy 10-es. És így tovább. De nem is ez az érdekes, hanem a kellő határozottság és akaraterő! Én most egy újabb 10-est tűztem ki magam elé például.

És tudjátok mit tapasztalok? (na most jön az éles váltás)





(www.google.hu)

(www.demotivalo.net)


Azt, hogy ezeket a képeket leginkább a kövér nők (tehát nem csak ők, hanem nagyobb számban) ajnározzák, és osztogatják meg a FB-on! Mert könnyebb kibúvókat találni, mintsem tenni azért hogy egészségesebb és csinosabb legyen! Ez sok embernél tipikus jelenség, hogy könnyebb elfogadni valamit, mintsem tenni. Könnyebb kibúvókat találni, könnyebb megmagyarázni valamivel!

Igen, a legtöbb pasi szereti a telt idomokat! Rengeteg pasi ismerősöm van, és ez valóban így van, hogy a legtöbbjük szereti ha van mit fogni egy nőn! Hiszen igazán nőies és kívánatos. De hékás, álljunk meg egy szóra! Nem azokra kell gondolni akiken 20, 30 kiló felesleg van. 
Ha férfi lennék, de még így nőként is azok a csajok a vonzóak számomra, akik combosak-popsisak, vékony a derekuk, nagy a mellük (de biza kis mellű lány is tud eszeveszett izgató nő lenni!), de rajtuk nem 20 kiló többlet van (nyilván mindenkin máshogy oszlik el a súly). Értitek ugye hogy mit akarok kinyögni? :)

Én azt nem tudom elhinni hogy jól érzi magát az az ember akin ott lötyög a sok-sok felesleg. Mert én sem éreztem/érzem úgy jól magam! Sem egészségileg, sem esztétikailag. És marha szar érzés az is, amikor nyáron majd ki lököd a nyelved, mert nem elég hogy nem mersz leöltözni, de még amúgy is rohadt meleged van. Nem beszélve arról, amikor a sok csinos és vonzó lány körülötted vígan sertepertél kisruhában, és pasik meg csak forognak mint vasorrú bába a mágneses mezőben. Ne mondj hogy jól érzed magad annyi zsírral a testeden!

Fogadjuk el magunkat? Nem! 10 kiló plusz azt mondom belefér, mert az még igenis vonzó tud lenni. Baromira nincs kedved fogyózni? Megértem, de akkor vigyázz nagyon mert könnyen fel tud kúszni újabb 10! De rajtad van 15, 20, 25, 30 és így tovább....mennyiségű plusz kiló? Ne fogadd el magad! Ne hazudj magadnak, és a környezetednek sem! Tégy magadért, a lelkedért, az egészségedért! Boldog leszel, büszkébb, egészségesebb, és a lelked is megnyugszik :) Ismétlem lányok, semmi rosszindulat nem lakozik bennem. Csak azért fogalmazok ilyen keményen hogy tudjatok tanulni a hibáimból, és felnyíljon a szemetek, és ti is tegyetek önmagatokért.

Sok mindenről szerettem volna még írni, de már így is nagyon hosszú lett ez a bejegyzés. Így majd egy következőben fogom folytatni a soraimat. Szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat, a tippjeimet, és segíteni minden lépésben azoknak, akik ezt igénylik :) 




Marcsi


15 megjegyzés:

Ági Mdolla írta...[Válasz erre...]

èn 20 kilot adtam le a dukan diètàval de màr olyan sokszor sok helyen irtam errol,hogy nem ismètlem onmagam.
amit irtàl mind igaz,sok no elfogdja azt hogy ilyen.Pedig nem kène.Sok fèrfi tènyleg szereti a formàs csajokat,de valljuk be a mai vilàgban kevès hely jut egy teltebb nonek mint egy formàs sovànyabbnak.Munka szempontjàbol is az esztètikàra mennek,elobb alkalmaznak egy csinos sovànyabb lànyt mint egy ducit.Sorry de tapasztalatbol mondom,ès tènyleg igy van:(
Engem az idegesitett,tudtam hogy van feleslegem,de elhitettem magammal,hogy nekem igy jo.Nadràgot nem talàltam,sot igazàbol kimozdulni sem szerettem,mert nem èreztem magam jol a boromben.Csak bebeszèltem azt,hogy nekem jo,ès rohantam a hutohoz enni.
Most sokkal jobban èrzem magam mint fèl ève,van onbizalmam az egèszsègem is visszatèrt-amikor kovèrebb voltam ezer bajom volt-szoval kitartàs,ès ne add fel,ugyanis van èrtelme. :)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Szeretik a pasik a formás, kicsit telt nőket. De egy bizonyos szintig és nem a végtelenségig :) Senkit nem szabad arra motiválni hogy maradj csak kövér, hízhatsz is még ha úgy van, mert a pasik úgyis szeretik ezt. Figyelni kell az egészségre, és a lélekre is.
Én már innentől kezdve semmiképp nem adom fel, és mindenkit csak bíztatok, mert ahogy írod is, igenis van értelme :))

Ági Mdolla írta...[Válasz erre...]

hàt attol fugg.engem a pàrom elfogadott 85 kilosan is de nem tetsztett neki.hidd el egy fèrfi akkor is arra vàgyik,hogy szèp legyen a baràtnoje ne egy elhizott bàlna.màr bocsànat de nincs olyan eros szerelem,amiben egy fèrfi ne egy szèp baràtnore vàgyna.
ès tènyleg ne add fel,mert magadèrt teszed :)

Csilla írta...[Válasz erre...]

Igen! Ez az Marcsi!!! Teljesen egyetértek veled mindenben! Teljesen kiakadok azon, ha ezeket a plus size-os posztokat meglátom facebookon. És nem azért, mert én olyan über modell alkat lennék, nem vagyok. (160-54) De sokat edzem, izmos vagyok és van popsim és mellem, de izmos karom, combom és hasam is. Nincs rajtam felesleges zsír sehol sem, de nem állnak ki a csontjaim és nem éheztetem magam. A fehér cukron kívül bármit eszek (tészta, kenyér néha csoki is), de mindennap keményen edzek. És tudod mi bosszant leginkább azokban a posztokban? Az, hogy azok a lányok, akik azokat kiteszik és jól elvannak a +20-30kilójukkal ugyanúgy hazudnak maguknak, mint az anorexiások. Voltam én is 40kiló a 160centimhet, éheztettem magam, és elhittem, hogy így szép vagyok. De nem voltam. Előtte 65kiló voltam, úgy sem voltam szép. Ma optimális a súlyom, és azt vallom, hogy a legfontosabb az egészség. Igen, fogadd el pl. a testalkatod, mert aki alacsony az nem lesz magas gazella alkatú, de tehet azért, hogy alacsonyan is csinos legyen. Nos, kb ez a véleményem. Köszönöm, hogy ezeket leírtad, az elmúlt évek egyik legjobb posztja lett! :)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

A többségük biztosan hazudik magának! Olyan nincs hogy jól érzik magukat 20,30 kiló pluszkilóval.
Semmi gond nincs azzal akin van felesleg (sőt), de egy bizonyos szint után már nem mindegy hogy mennyi is az a felesleg.

Ancsa Blogja írta...[Válasz erre...]

Annyira szeretem ezeket az írásaidat :)
Rajtam is van bőven súlyfelesleg. Sajnos. Az évek során kiderült, hogy betegség miatt szaladt fel nagyon sok kiló. Én képtelen vagyok ezt elfogadni. Teszek ellene, de nagyon nehéz. Eddig 10kg ment le, de még így is maradt bőven amit le szeretnék adni. most stagnálok egy ideje.
Nem tudom, hogyan lehet ezt elfogadni? Hogyan lehet beletörődni ebbe? Nem hiszem el, hogy valaki jól érzi magát túlsúlyosan. Persze tudom, hogy nem lehet mindenki modell alkat és vékony, tökéletes testű nő, de én bele tudnék őrülni amikor bemegyek a próbafülkébe és nem jön rám a nadrág. Órákig keresgélek, de sajnos egy fazon sem jó. Meg amikor cikinek tartom, hogy strandra menjek. Én pl azóta nem is járok strandra. Fürdőruhám sincs és amíg nem megy le a súlyom nem is lesz. Sokan kérdezik, hogy miért. Meg hogy nézzem már meg mennyi duci jár strandra. Hát én nem égetem magam azzal, hogy hájas a hasam és narancsbőrös vagyok. Sokszor csak pillázok, hogy van akinek túlsúlyosan is mekkora önbizalma van és képes felvenni egy bikinit.

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Gratulálok a 10 kilóhoz! :) Csak erő és kitartás, aztán lesz abból még több is ;) Ne add fel, hajrá! A stagnálás az pedig természetes dolog, itt nem szabad fel adni, mert meg fog indulni majd újra.
Olvasd el ezt a cikket: http://kaloriabazis.hu/blog/ha_stagnal_a_fogyokurad.../44

Továbbra is az a véleményem hogy nincs baj azzal ha valakin van felesleg, sőt. Viszont az a nem mindegy hogy mennyi az a felesleg. Én sem akarok tökéletes testű nő lenni, legyen mit fogni egy csajon :)

Heva írta...[Válasz erre...]

Tetszik, hogy így vélekedsz erről a témáról. Bár tényleg jó irány, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, de ez csak akkor jó, ha jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Aki duci, és tudja, hogy neki a duciságával semmi gondja, hát legyen. De az a duci, akit zavar, és tudja, hogy tehet azért, hogy ne zavarja, az tegyen!!!
Nem beszélve az egészségről, mert a mozgás alapelem kellene, hogy legyen mindenki életében.
Külön köszönet a hasizomfejlesztő gyakorlatok linkjéért!

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Fogok majd még ilyen linkeket mutatni :)

Anita ~ Menta-táska~ írta...[Válasz erre...]

Nagyon tetszik az írásod, kicsit úgy érzem, pont célbatalált az esetemben is. Nem arról van szó, hogy 15-20 kg felesleg lenne rajtam, viszont én is érzem, hogy jó lenne megszabadulni 5-10 kg-tól még (eddig már sikerült legadnom 10 kg).
Viszont egy valamivel nem értek egyet az írásodban: azt írtad, hogy "sok embernél tipikus jelenség, hogy könnyebb elfogadni valamit, mintsem tenni." Én tapasztalatból tudom, hogy ez sokszor nem így van. :)
Mielőtt leadtam volna azt a -10 kg-ot nagyon sokat próbálkoztam azzal én is, hogy elfogadjam magam úgy, ahogy vagyok. Viszont ez baromi nehéz, ha érzed magadon pl. amikor besétálsz egy üzeltbe, hogy az eladó csak néz rád hogy "te jó ég ez a csaj mit keres itt?!"...szerintem sokaknak ismerős. Vagy ahogy érzed magad a vékony barátnőid között egy buliban. Sokszor sokkal nehezebb az elfogadás, és sok esetben nem magad, hanem a külvilág miatt. Nekem valahogy a fogyókúra könnyebben ment - talán ez is a külvilág, a pozitív megerősítések miatt.
Mindenesetre az írásod többi részével egyet értek, a legfonotsabb az egészség, és hogy boldogok legyünk. :)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Azért írtam azt, mert azt tapasztaltam :) De nem általánosítottam, mert tudom hogy ez nincs mindenkinél így.

kinga írta...[Válasz erre...]

Szia Marcsi!
Nagyon jó post lett, várom a folytatást! Leírnád majd, hogy miket eszel, miből mennyit, illetve mi az, amiket kerülsz ?
Köszönöm, és csak így tovább!

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Szia Kinga! :)
Örülök hogy tetszett :)
Leírom itt is hogy mindent eszek és semmit nem kerülök. Mindent eszek ami jól esik, csak annyi hogy napjában többször eszek keveset ;)

Bogi Bog írta...[Válasz erre...]

Wow, gratulálok az eddig elért eredményedhez!
Rajtam olyan 8-10 kg felesleg van, az elmúlt pár hónapban ment le 2-3 fokozatosan, mivel refluxos lettem és emiatt sok dolgot nem tudtam megenni. Nem olyan régóta dolgozom, de ha beindul a szezon és a jó idő, sokat fogok mozogni (túravezető leszek) és a terv szerint munkába is biciklivel járok majd. Szóval remélem, visszanyerem az eredeti formámat. Sajnos a barátom sokat beszólogatott a súlyom miatt, pedig azért így sem vagyok vészes, ez borzasztó rosszat tett az önbizalmamnak, de most azért látom a fényt az alagút végén :-)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Akkor tutifix hogy visszanyered a formád ;) :)

Megjegyzés küldése

Köszönöm hogy megjegyzést írsz! Sokat számít a visszajelzésed :-)