Normális ez?

Sziasztok!

Rengeteg gondolat van bennem, ezáltal biztos kicsit össze-vissza lesz ez a bejegyzés, bocsánat érte. De a lényeg az biztos kihámozható lesz majd :)

Akik rendszeresen olvasnak, tudják hogy min mentem keresztül a 2013-mas év alatt. Teljes, és a feletti erőbedobással sikerült 37 kiló súlyfeleslegtől megszabadulnom. 2013. januárjában 100 kilóval kezdtem bele az életmódváltásba. Minden porcikámmal és az agyam teljes részével csakis a fogyásra összpontosítottam. Kiiktattam pár dolgot az étrendemből, és bekerült pár új dolog a helyükre.  Nagyon oda figyeltem hogy mit eszek, és hogy mennyit. Illetve nem faltam degeszre magam mint éveken át tettem, hanem többször keveset ettem, ahogy egészséges, ahogy kell :) Folyamatosan elkezdtem szoktatni magam a mozgáshoz is, majd pedig amikor már elég edzettnek éreztem magam, elkezdtem keményebb edzéseket csinálni, illetve a mennyiséget is növeltem. A fogyásom nagyon szépen és fokozatosan haladt. Heti 0,5-1 kg között menetelt. Nem szenvedtem közben, hanem élveztem az egészet. Egy percig nem éheztem. És mindent megadtam a szervezetemnek amire szüksége volt. Étrendkiegészítők és szilárd táplálékok formájában is. 

Amikor azt írtam pár sorral feljebb hogy minden porcikámmal erre az egész folyamatra összpontosítottam, ezt tényleg szó szerint kell érteni. Ahogy felébredtem és kinyílt a szemem, onnantól kezdve végig az esti elalvásig csak annak éltem hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Minden napomat ez tette ki, mind agyilag és mind fizikailag. Heti 6 nap edzés, minden nap 3-szor. Ez volt a legfontosabb és minden más csak utána következett. Tehát el tudjátok képzelni… :) És igen ennek a kemény munkának meg is lett az eredménye. Hiszen a 100 kilós lányból, 63 kilós lett 11 hónap alatt. Érdekes volt megszokni az új külsőm és a vele járó dolgokat is. Nagyon boldog voltam! :)

 

Sajnos, vagy nem sajnos, de mindennek lehetnek hátulütői. Bár lefogytam, de ennek köszönhetően a melleim mérete a felére csökkent (jó ok, még így sem panaszkodhatom, mert volt miből lemennie). De a bőr az ugyanúgy ott maradt, csak a zsírszövet fogyatkozott meg belőle. Illetve meg is ereszkedtek. Tehát nem feszes és tömött. Bizonyos pózokban kifejezetten csúnya is. Nem szoktam ok nélkül panaszkodni, tehát ha ezt írom, akkor az sajnos így is van.

100 kilósan a hasam is nagyra nőtt, mert már nem tudtam hova hízni (pedig sosem voltam hasra hízó típus, de ugyebár valahová mennie kellett a zsírnak még tovább). Ok, sok stria keletkezett a hasamon, ezt még úgy ahogy el is fogadom. Ez van! Bármit teszek, azok ott fognak maradni. Annyi pozitívum,  hogy elhalványodtak. Tényleg, sebaj! :) Viszont az hogy a bőr ott is lóg, mert kitágult, az nagyon bosszant. Ronda. Persze sok-sok idő elteltével majd ha minden igaz vissza fog húzódni. De így most úgy néz ki, mintha jó hájas lenne. Persze, van még zsír rajta, de a nagyobb része csak felesleges bőr. És sajnos a belső combommal is ugyanez a helyzet. Roggyant a bőr ott is. 

Az elért 63 kilómnál azt mondtam hogy többet nem szeretnék fogyni mert elveszítem a nőies, formás, homokóra alkatot. Elvesztettem. A csípőm úgymond eltűnt, mert „lefogytam onnan, ami volt”. Nagy súllyal csípő kerekítő, formáló edzéseket csináltam, de sajnos nem tudtam olyanná formálni amilyenné szerettem volna. Beletörődtem nagy nehezen, rendben...akkor hát marad a sportos, „egyenesebb” alak. De ha már ez van, és nincs mit tenni ellene, akkor fogyjunk még! Így hát további 7-8 kg a célom, amit le szeretnék adni. 

Az elmúlt hónapok alatt, mindig az volt bennem hogy ha nem hajtottam ki a belem az edzésnapokon, akkor nem éreztem azt hogy minden tőlem telhetőt megtettem a célom érdekében. Nem voltam elégedett, lelkiismeret furdalásom volt. Így hát természetesen igyekeztem mindig kihajtani magam, kihozni a maximumot. Sikerült is. És olyankor mindig boldogan, büszkén és elégedetten hajtottam álomra a fejem. 

Desszerteket, finomságokat, sütiket csak ritkán ettem. Kb. hetente-2 hetente egyszer, és akkor is csak picikét. Amikor elértem a 63 kilót, kicsit engedtem a diétán mert úgy voltam vele hogy már csak súlymegtartani szeretnék és izmosodni mellette. Így hát hetente kb. 2-szer is volt hogy becsúszott valami desszert. Mi következett ezen alkalmak után? Lelkiismeret-furdalás. Akarat gyengének érzem magam minden egyes ilyen kis falatka után. Legyen az egy szem szaloncukor, egy szelet süti, vagy 2 kocka csoki.

Az edzések terén is picit, de lejjebb engedtem a dolgokat. De csak annyiban hogy nem hajtottam ki a belem. Ugyanúgy megvan a napi 3 edzés. Mi következett? Lelkiismeret-furdalás.

Megrögzött, függő, mániákus, beteges vagyok? Lehet! Nem tudom, de az biztos hogy pszichésen nem ok valami ezen a téren. Szerintem! De nem tudom igazából…

Jobb és jobb akarok lenni, nem elég az ami van. Az elmúlt hónapjaim is így teltek. Jobbnak, jobbnak és jobbnak lenni, minden egyes nap elteltével. Mára már sikerült megszoknom az új testem, olyannyira hogy már szinte egyáltalán nem vagyok elégedett magammal. Néha ismét kicsit kövérkének érzem magam. Hiába látom hogy nő létemre mennyire izmos a karom, hiába tapintom hogy mennyi izmot sikerült a lábaimra is „felpakolni”, stb. Mégsem elég, mégsem tetszik. Harcolok saját magammal.

Hiába tudom hogy az már szinte csak bőr ami van a hasamon vagy a belső combomon, mégis feszengek tőle/miatta. Egész egyszerűen azért, mert nem szép! Nem esztétikus! Én nem akarom hogy így nézzen ki. Ezért (is) hajtom magam újra keményen. De úgy érzem mégis, hogy nem elég keményen.

Tavasszal már rövidnadrágban akarok feszíteni az utcán. Sosem jártam rövidnadrágban senki előtt. Maximum kis koromban, kb. 15 évvel ezelőtt. 

Húha, úgy érzem hogy most nagyon komolyan megnyíltam előttetek :) Mert ezek olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek. De hátha érzett már más is hasonlókat, és tud nekem segíteni. Hátha tudtok velem tapasztalatokat megosztani. Vagy csak elküldeni a jó büdös fenébe, hogy Marcsi te egy idióta vagy! Bármilyen gondolatnak örülnék :) Nehéz valamit is kezdenem ezzel a helyzettel, bár tudom hogy csakis magamon segíthetek. Nekem kell rendet rakni az elmémben. Bár most azt érzem hogy kicsit jobb, azáltal hogy kiírtam ezeket magamból.

Hát, azt hiszem nagyjából ennyi az, ami nyomja a lelkem :)

Marcsi