Recent Posts

2014. február 24., hétfő

X-Body -elektromos izomstimulációs- edzés (vélemény) II.

Sziasztok!

Az X-Bodyról szóló sorozatom második része következik :) Az elsőt Itt tudjátok visszaolvasni. 
Most már magára az edzéssel kapcsolatos tapasztalataimra szeretnék rátérni. Hozzá kell tennem hogy az elmúlt héten volt az utolsó edzésem, véget ért az 5 alkalom (sajnos!!). Mint azt már korábban említettem, nem ismertem ezidáig ezt az edzés módszert. Kicsit kétkedve indultam el az első edzésre, azt gondoltam hogy kitudja...ez az egész lehet hogy csak bohóckodás, valamennyi kis eredménnyel. Viszont egyúttal nagyon kíváncsi is voltam és "féltem" is hogy vajon hogy fogom bírni, hogy fog ez menni nekem, mit fogok tapasztalni, stb. Egyszóval vegyes érzések tolongtak bennem. 

Az első edzést Ricsi tartotta, a másodikat és harmadikat Anita, a negyediket ismét Ricsi, majd az utolsót Anita. Ezáltal megtapasztalhattam hogy melyikőjük hogyan is edzi az embert/végzi a dolgát. Mindkettőjük más-más típus. X ebben másabb, Y meg másban másabb. Viszont mindkettőjük stílusa nagyon tetszett. Mind a személyiségük és mind az edzés stílusuk. Anitában pl. kifejezetten szerettem hogy sűrűben számolt vissza nekem, sűrűbben jelezte hogy még hány gyakorlat, hány perc van hátra. Ez nekem nem azért fontos mert lusta disznó vagyok, aki nem dolgozni ment, hanem csak bohóckodni, hanem mert amikor már majd ki lököm a nyelvem (kb 10 perc után), akkor jó érzéssel tölt el a tudat, hogy mennyi idő van még hátra. És akkor addig összekapom magam, hogy teljes erőbedobással teljenek az utolsó percek is. 

Abszolút odafigyeltek rám, minden tekintetben. Láttak ha túl erős valamely ponton az áram erőssége, és akkor lejjebb vették. Figyelembe vették a kéréseimet, hogy mely pontokra fókuszáljunk jobban, stb. 

De hogy bővebben kifejtsem az edzések menetét: megérkezésemkor mindig kaptam egy L-karnitin zsírégetést segítő italt, vagy egy izotóniás italt. Majd az öltözőben magamra kaptam az általuk biztosított, frissen mosott aláöltözetet.



Majd ha ezt felvettem, erre következett az a ruha ami "be volt zsinórozva", ami vezeti az áramot. Azt először belülről bepermetezték vízzel, majd pedig segítettek rám adni. Miután mindenhol szorosra húzták rajtam ( kaptam levegőt rendesen és mozogni is bírtam :D ), össze kötöttek a géppel. Ezután pedig mindenhová beállítottuk a megfelelő áramerősséget. Combra, fenékre, karra, hasra, hátra, stb. Nekem kellett szólnom hogy meddig oké, és onnan már ne tovább :D Fontos hogy bevállalósak legyünk és engedjük a minél magasabb fokozatot, ne csak kellemes masszírozó érzést érezzünk, de persze ne is legyen olyan magas a fokozat, hogy ott helyben essünk össze. Az adatokat a gép elmenti, de edzés közben lehet rajta változtatni. Emelni vagy esetleg lejjebb venni. Anita sosem kímélt (ami nem is baj), szépen fokozatosan állítgatta feljebb az erősséget az edzések közben. De olyan is volt hogy én kértem hogy emeljen még pl. a vállamnál. És persze az első edzés előtt egy nyilatkozatot is ki kell töltenünk arról hogy nincs-e szívproblémánk, nem vagyunk áldott állapotban, stb.





Az edzések közben természetesen zene is szólt. Egy hatalmas tükör előtt történik a dolog, hogy lásd magad is, illetve az edzőt is, aki mutatja hogy milyen  gyakorlatokat kell csinálnod és hogy hogyan. Mindig jeleznek és számolnak hogy mennyit kell még végrehajtani. Az egész testet megdolgoztatja az X-Body. De mint említettem kérheted azt is hogy bizonyos testrészekre menjen inkább a fókusz. Én az utolsó 2-3 edzésnél kértem hogy vegyük középpontba a vádlit, a bicepszet és tricepszet. Nos, el kell mondjam hogy a 2 és fél hét alatt, amíg tartott az 5 alkalmam, folyamatosan izomlázam volt :) Éreztem a hatást rendesen! Az edzések alkalmával pedig annyit izzadtam, akár egy ló :D Nagyon meglepődtem! Ki lettem hajtva rendesen, de ezért mentem oda! :) Minden edzés után kellően és kellemesen elfáradva vánszorogtam haza. Szó szerint vánszorogva, mert egyszerűen az esett jól, hogy egy ilyen aktív edzés után, csak ballagjak komótosan :D

A kb. 20 perces edzés után már csak annyi a dolgunk hogy egy nagy babzsák szerű dologra  vessük magunkat és élvezzük a 3 perces nyirok masszázst, amit szintén az a gép biztosít, amivel össze vagyunk kötve. Ezután kapunk egy fincsi protein turmixot, hogy tápláljuk a jól megdolgoztatott izomzatunkat. Majd pedig zuhanyozhatunk egyet az öltöző résznél, bár én sosem tettem mert nem messze lakom az X-Fit egészségstúdiótól, és addig legalább kifújtam magam, és hagytam hogy a testem vissza álljon nyugalmi állapotba. Hiszen edzés után még kb 15 percig lógott a nyelvem és verejtékeztem :D De hát ezzel jár a kemény munka :)

És amire a legtöbben kíváncsiak vagytok, hogy vajon hatásos-e ez az egész?!? Határozottan kijelenthetem hogy számomra abszolút hatásosnak bizonyult. Már a második edzés után éreztem az izmaimon a változást. Pl. szinte dagadt a comb izmom. Valaki ki is nevetett, mert a gázpalackoz hasonlítottam a keménységét. De a viccet félre téve, tényleg tapinthatóan éreztem a változást. A fenekem is kerekebb, keményebb lett. Tudom, mert mindig szoktam tapogatni az izmaimat, így rögtön feltűnik egy-egy komolyabb változás :) 

Nem győzök elégszer hálát adni a sorsnak és az X-Fit egészségstúdiónak, hogy kipróbálhattam az X-Bodyt. Aki csak teheti, próbálja ki, én azt vallom hogy érdemes :)

Végezetül pedig egy montázst mutatok nektek. Hogy anno jó pár hónappal ezelőtt milyen volt a karom, és hogy ma milyen. Persze messze még a célom.... :)





Mit szóltok, mi a véleményetek a leírtakról? :)

Szép napot kívánok!



Marcsi



7 megjegyzés:

Fanni írta...[Válasz erre...]

Nagyon jó formában vagy Marcsi!

Nagyon szeretem a blogodat, ezért egy játékban téged is megemlítelek ITT: http://fannigardrobja.blogspot.hu/2014/02/ismerjuk-meg-egymast-avagy-gondoltad.html :) További szép napot!

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Bárcsak én is így gondolnám, Fanni! Mármint hogy jó formában vagyok :)

Unknown írta...[Válasz erre...]

Szia. Erdekelne h kgban tortent e valtozas? Es mennyire segitett a cellulitisz eltunteteseben? (ha volt) :)

Unknown írta...[Válasz erre...]
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...[Válasz erre...]

Szia. Erdekelne h kgban tortent e valtozas? Es mennyire segitett a cellulitisz eltunteteseben? (ha volt) :)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Szia! Azt tudom mondani hogy erre a módszerre nem kell sokat alapozni, ha gondolkodsz rajta esetleg. Nem ér annyi sok pénzt! Viszont nem tudok neked megfelelő választ adni, mert közben egyébként is komoly diétán voltam, illetve 1-2 nap kivételével minden nap keményen edzettem a konditeremben, így tehát nyilvánvaló hogy fogytam is közben :) Amit semmiképp sem csak és kizárólag az X-bodynak tulajdonítok be.

fotóalbum írta...[Válasz erre...]

Kedves Marcsi!

Mennyire volt tartós az edzés hatása?

Megjegyzés küldése

Köszönöm hogy megjegyzést írsz! Sokat számít a visszajelzésed :-)