Recent Posts

2013. október 7., hétfő

Táplálékkiegészítők

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben a táplálékkiegészítőkről fogok írni. 
Emlékszem, korábban fogalmam sem volt róluk, legalábbis csak nagyon minimális ismeretem volt. Nem igazán tudtam hogy milyen kiegészítők léteznek, és hogy azok mire valóak pontosan. Ma már viszont ha meghallom hogy BCAA vagy EAA rögtön tudom rá a választ :D
Úgy vélem hogy nagyon sokan rossz dolgoknak gondolják a táp.kiegészítőket, főleg mert baromi keveset tudnak róluk. Holott egyáltalán nem a sátántól származik, és nem csoda bogyó dolgok ezek :) De azt is mondhatnám hogy vannak akik a táp.kiegek. mellett voksolnak, és vannak akik ellenük. Mondván kitudja pár évvel később majd mit fognak okozni a szervezetben (mert a sok mocsok kaja mit fog?!?), stb. stb.

Én abszolút a táplálékkiegészítők mellett voksolok, és használom is őket. Ma már sajnos pl. sem a zöldségeknek, sem a gyümölcsöknek nincs olyan vitamin és antioxidáns tartalmuk, ami elegendő lenne a szervezet számára, és ne kellene valami kiegészítés után nyúlnunk. A táplálékkiegészítők, nem vegyszerek, hanem ahogy a nevükben is benne van, kiegészítik a táplálkozásunkat, ők maguk is táplálékok/élelmiszerek. 
Modern és rohanó világunkban egyre kevesebb időnk jut odafigyelni az egészséges, helyes, kiegyensúlyozott táplálkozásra. A táplálékkiegészítők olyan élelmiszerek, melyekkel kényelmesen pótolhatjuk az elmulasztott, vagy rosszabb minőségű, feldolgozott élelmiszerekből hiányzó vitaminok, fehérjék és más hasznos anyagok bevitelét. A sportolók, a testépítők táplálékkiegészítői (vitaminok, ásványi anyagok, fehérjék, növényi kivonatok stb.) olyan áruk, amelyeket azért vásárolnak és fogyasztanak, hogy valamilyen módon a sporteredményeiket közvetetten, vagy közvetlenül javítsák.
Sportolni, edzeni, diétázni természetesen abszolút lehet táplálékkiegészítők nélkül is, viszont ezek a "kiegészítők" adnak egy pluszt, megkönnyebbítik picit a dolgunkat, növelik a teljesítményt, támogatnak minket a célunk elérésében.

Fontossági sorrend a táplálékkiegészítőknél:

- Fehérje (a legfontosabb táp.kieg.):
A fehérje elsősége egyértelmű az étrendkiegészítők között. A megfelelő fehérjebevitel szükséges az izomnövekedés érdekében és diéta idején az izomtömeg megőrzésében. Dolgozhatsz akármilyen keményen az edzőteremben, ha nem eszel elég fehérjét, nem fognak jönni az eredmények.

- Vitaminok, multivitaminok: 
A súlyzós edzés és a kardió is terheli a szervezetet, így a legalapvetőbb tápanyagokból fogsz hiányt szenvedni. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a szervezeted regenerálódik és épül, fejlődik is, ez egyértelművé teszi, hogy többre van szükséged, mint az átlagos vitamin- és ásványi anyag bevitelre. Nagyobb megterhelés esetén mindig a kifejezetten sportolók számára kifejlesztett táplálékkiegészítőket válaszd!

- Halolaj (Omega3):
Meglepetés lehet a halolaj harmadik helyezése az étrendkiegészítők között. Ám számos egészségügyi előnye van ennek a táplálékkiegészítőnek, mint amilyen az ízületek egészsége és az ízületi fájdalom csökkentése. A halolaj ugyancsak segít a megfelelő koleszterin szint megőrzésében és szabályozza a vérnyomást is. Segít a migrénes fejfájás leküzdésében és a depresszión való túllendülésben. Alapvető szükséglet a megfelelő anyagcsere biztosításában is.

- Aminosavak (pl. BCAA, Glutamin):
Segítik a regenerációt és a fehérje szintézist. Nagyszerűen működnek, ha kitartásra van szükség és a katabolizmus kiküszöbölésében is hatásosak. A glutamin, tesztoszteron fokozók és edzés utáni formulák szintén nagyszerű választás jelentenek. És persze szálkásítás idején elengedhetetlenek a zsírégetők és energizálók is. Itt csupán a legfontosabbak ranglistáját láthatod, amelyek alapvetően szükségesek, ha eredményes edzőtermi munkát szeretnél végezni.

- Ízületvédők: 
A sportolás során bizony fokozottan használódnak az ízületek. Sokszor túl is erőltetjük, bár ehhez nem kell különösebben sportolni sem. Szinte hetente jelenik meg a piacon egy-egy újabb ízületvédő, ám jellemzően 3 fontos hatóanyagot tartalmaznak: MSM, kondroitin, glükozamin.


Kicsit bővebben:

Vitaminok, multivitaminok:
Tudjuk, hogy a hivatalos RDA, vagyis a napi szükségleti mennyiségek gyakorlatilag ahhoz elegendők, hogy funkcionáljanak a szerveid, de nem elég abban az esetben, ha már legyengült az immunrendszered, vagy a fekvésen kívül más tevékenységet is folytatsz. Sportolóknak pedig sok esetben nem árt az RDA többszörösét is bevinni. Miért? Mert a sporttevékenység pozitív hatásai mellett vannak negatívok is, pl. a káros szabad gyökök felszabadulása, ami rontja az immunrendszeredet. De sérül az izomzat is, nem is beszélve arról, ha a sporttevékenységen kívül is erős stressz éri a szervezetedet, esetleg dohányzol stb.

Fehérjepor:
Hogy miért fontos az elegendő fehérje/protein bevitel a sportoló és a nem sportoló ember számára egyaránt? Mert: a fehérje arra is nagyon jó, hogy eltelítsen, azaz egy-egy étkezés kiváltására, például vacsira, amikor már nincs szükséged szénhidrátra. Egyébként pedig fehérjéből lesz az izom és minél több izom (nőies, szálkás izomra gondolok) van valakin, annál gyorsabb az anyagcseréje, azaz annál több kalóriát tud elégetni (nyugalmi állapotban is). Ez pedig egyenes út a vékony, formás testhez. A fehérjepor nem hizlal! Nagy tévhit! A fehérje aminosavak láncolatából áll, amelyek az izomzat építőkövei. Edzés során az izomzat sérül, így fejlődik ugyanis a regeneráció során, hogy a sérült részekre a bevitt tápanyagok aminosav tartalma beépül. Nem fogsz tőle kétajtós szekrénnyé sem válni, ettől sem kell félni, mert a fehérjével egyszerűen a tested alapvető igényét biztosítod. Mikor ajánlott a fehérje fogyasztása? Most elsősorban a tápkiegekről van szó, hiszen alapvetően fehérjét minden étkezésnél kell enni. Tehát ha a fehérjeporról beszélünk, akkor a legfontosabb időpont annak fogyasztására az edzés után van. Az edzés után az izomzat kiéhezett állapotban van, mikrosérülésekkel tele, így nagyon gyorsan és nagyon jó hatásfokkal fogja hasznosítani a bevitt aminosavakat. A másik fontos időpont a reggel. Ugyanis ilyenkor a hosszú tápanyagbevitel-mentes időszak után a szervezet ki van éhezve a hasznos tápanyagokra. A reggeli fontos étkezés az anyagcsere beindítása miatt.


Aminosavak:  
Pl. a BCAA egészen pontosan 3 aminosav kombinációja, melyek a leucin, izoleucin és valin. Ezen három aminosav esszenciális, vagyis a szervezet nem tudja előállítani, így táplálékkal kell biztosítani a szükséges mennyiséget. Mivel az izomzat 35%-át adja, így a fehérje porban található mennyiségen felül érdemes biztosítani külön bevitelt a szervezet igényének maximális kielégítéséhez. Mind a BCAA-k mind a glutamin a diéták során különösen ajánlottak, fontos szerepük van abban, hogy az alacsony szénhidrátbevitel mellett ne épüljön le az izomzatod. 

Az itt felsoroltak mindegyike alapvetően megtalálható a szervezetben, tehát ezek egyike sem „testidegen” anyag. Csupán a fokozott hatás érdekében érdemes ezek mennyiségét táplálék-kiegészítők segítségével a sportolói megnövekedett igények kielégítése végett nagyobb dózisban bevinni.


Mindenképp érdemes bővebben utána olvasnotok a táplálékkiegészítőknek, mert én most itt csak nagyjából szedtem össze pár dolgot. Például: Itt  Itt  Itt   De még sok-sok hasznos cikket tudtok találni az interneten.  


A következő bejegyzésemben elmesélem a tapasztalataimat azokkal a táp.kiegészítőkkel kapcsolatban amiket már próbáltam, vagy épp jelenleg is fogyasztok :)

Szép estét kívánok! :)




Marcsi 


 


2 megjegyzés:

Ejwi írta...[Válasz erre...]

Annyira köszönöm, hogy ilyen jókat írsz! :)
Én is fogyózom, ledobtam 6 kg-t és most kicsit megrekedtem és sok helyen olvastam mindenféle handabandát mindenről, de végre ez a bejegyzésed teljesen megvilágosított! :) Csak így tovább, nagyon jó vagy !:)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Igyekszem Ejwi! :) Ha bármi kérdésed van, e-mailben nyugodtan tedd fel, vagy FB-on is, vagy bárhol ;)

Megjegyzés küldése

Köszönöm hogy megjegyzést írsz! Sokat számít a visszajelzésed :-)