Recent Posts

2013. október 16., szerda

Diéta, életmódváltás, sport VI.

Sziasztok! 
Az étkezésről szóló bejegyzésem szeretném most folytatni. Az első részét Itt tudjátok elolvasni.
Miután már tudjuk hogy mik azok az ételek, alapanyagok amiket érdemes kerülnünk egészségünk és fogyásunk céljából (és el is kerüljük őket), észre fogjátok venni hogy a szervezet ezt meghálálja már egy kis idő eltelte után is. 
De kérlek titeket hogy soha ne koplaljatok!! Nem érni el vele semmi jót, csak rosszat! Teljesen legyengíti a szervezetet és ráadásul aztán nem győz enni az ember mert annyira éhes lesz. Kiürülnek a vitamin raktárak, stb. Emlékszem régebben volt egy barátnőm, és megfigyeltem hogy olyan keveset eszik. Nem nevezhető volt koplalásnak, de nagyon kevesek voltak a napi adagjai. Mindig az járt a fejemben, hogy basszus ha én ilyen keveset ennék, már manöken lehetnék. Aztán persze idővel rájöttem arra hogy nagyon rossz amit ő csinál, és persze hogy fogyni sem fogy, nem csinosodik. Ha valaki például engem figyel meg, mint ahogy én tettem ezzel a lánnyal, akkor azt látná hogy folyton jár a szám, sűrűn eszegetek (nyilván nem tonnányi adagokat, hanem amennyitől pont jól elvagyok). Mégis formálódok, fogyok. Bátran lehet enni! Nem kell félni az evéstől. Sok fogyni vágyó nő nem mer enni, szó szerint. Egyszerűen csak tudni kell hogy mit mellőzz és mi az amit bátran ehetsz :) Ha sportolsz is, akkor pedig végképp meg kell adni az elegendő, bőséges kalóriát (szénhidrátok, zsírokat, fehérjéket) a szervezetnek. Nem kell félni és fukarkodni vele :)

Ha szeretsz néha valami kis finomságot enni, akkor ajánlom neked az Update üzleteket. 1-2 termékük Spárban és Tescóban is kapható. Én is sokszor vagyok úgy hogy jól esne egy joghurt vagy puding vagy túró rudi. Ilyenkor Update termékekhez nyúlok. És amiket vásárolok tőlük, azok nem-vagy csak picivel drágábbak mint "átlag" társaik!! A puding akciósan 95 Ft, normál áron 110 Ft körül van. Egy Danette is ilyen áron kapható! És nyugodt szívvel megehetem az Update verziót, mert csak 11 gramm szénhidrát van benne. Egy "átlag" pudingban ennél sokkal-sokkal több. A joghurtjuk is 100 Ft körül mozog. Egy cukorral/szénhidráttal teli Activia is ilyen áron kapható. De pl. egy Pöttyös rudi is 100-110 Ft körül mozog, tele rengeteg cukorral. Egy Update rudi is 110 Ft körül van, és ugyanolyan finom :) Tudom hogy megosztóak az Update termékek, vannak akik nem hisznek benne, és vannak akik igen. Én abszolút hiszek és fogyasztom is őket. De csak azon termékeiket amikre valóban szükségem van, és ez egyébként nem olyan sok. 
Persze ha nassolhatnéka támadna az embernek, azt meg tudja oldani Update nélkül is! Zsírszegény túróból nagyon sok finomságot lehet összehozni, akár sós, akár édes verzióban is. De zabpehelyből is szuper dolgokat lehet kreálni :) Én is minden nap fogyasztom, és mikor hogy készítem el. (a blog FB oldalán meg szoktam osztani recepteket, ahogy épp fogyasztom)

Sokan fel szoktak hördülni, és állítják hogy kevés pénzből nem lehet legalább nagyjából egészségesen táplálkozni (és most nem is feltétlenül a csirkemellre, halra és stb dologra gondolok), illetve állítják hogy ha valaki egészségesen szeretne fogyókúrázni/diétázni, azt nem lehet szegényes "üzemmódban" véghez vinni. Nos, annyit tudok hozzá fűzni hogy nekem sikerült. Sajnos az egész nyár, és az előtte lévő időszak is nagyon nehézkes volt anyagilag! És nem csak "kesergek", hanem valóban így volt! Egyik napról éltünk a másikra, ahogyan sok-sok magyar család teszi. Ezért is "jajjgattam" sokszor, amikor megkértek páran hogy osszam meg velük hogy miket eszek. Ó, ha tudnátok, ne is várjatok csodát...gondoltam magamban :D Persze ma sem vet fel a pénz, de jobb a helyzet mint volt. Nem volt az hogy csirkemellet tömjek magamba, vagy stb "egészséges kaját". Egyszerűen abból válogattam, ami volt. Tészta volt valamilyen feltéttel? Akkor a feltétet ettem meg, tészta nem kell! Szelektáltam abból, ami volt. Kenyér mellé sikerült 5 dkg sonkát venni? Akkor ettem azt, kenyér nélkül. Meg mellé zöldségeket, ami a kertben volt. Mégsem korgott a hasam sosem, mindig meg volt a kellő adag kalória (megfelelő szénhidrát, fehérje, zsír arányban) :) Szóval mindig volt valahogy. Remélem átmegy az üzenete a dolognak, igyekszem nem nagyon nyögdécselni, csak egy picit :) Millió féle emberi sors van és anyagi helyzet, de mindig a célod lebegjen előtted és ne a kifogások. Oldd meg a dolgokat, úgy ahogy csak tudod és lehetséges.

Érdemes figyelni mindig a boltok akcióit, főleg a húsok esetében (is). Mostanában nagyon jó csirkecomb akciók voltak a Spárban és a Tescóban is. Azt nagyon szuperül meg lehet sütni sütőzacskóban és így nem kell zsiradék hozzá. Főzöl ki mellé burgonyát és tök szuper :) Vagy akár mellé egy kis tzatziki is remek :) 1 kígyóuborka, néhány gerezd fokhagyma, 2 doboz natúr joghurt, só, bors. Olcsó, finom, egészséges. Én mostanában sokszor ezt ettem így ebédre. Reggelire protein turmix az edzés után, tízóraira például zabkását ettem, finoman beízesítve, mellé egy alma. Uzsira pár szem mogyoró, tökmag, puding, étcsoki, sajt, főtt tojás, zöldség (ezeket csak példának sorolom), de akár még egyszer zabkása (nagyon szeretem), és vacsira szintén protein turmix az edzés után. Ezt most csak példa gyanánt írtam le, hogy egy napom nagyjából miként nézett ki étkezésügyileg :)

Ez egy kicsit "maszek" bejegyzésre sikerült (bocsánat érte), mondhatni baráti tippeket próbáltam adni :)

Szép napot kívánok!




Marcsi



2 megjegyzés:

L. Anna D. írta...[Válasz erre...]

Annyira szeretem ezt a sorozatodat, minden egyes bejegyzést elolvasok, akár többször is, mert olyan inspirálóak! És a diétás túróról én is csak ódákat tudok zengeni :-) Várom a táplálékkiegészítős bejegyzésed, én is épp a biotech nőknek való vitaminját próbálgatom :-)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Örülök, ha tetszik :))) És hamarosan jön a következő bejegyzés :)

Megjegyzés küldése

Köszönöm hogy megjegyzést írsz! Sokat számít a visszajelzésed :-)