Recent Posts

2013. június 25., kedd

Fogyókúra, életmódváltás, sport II.

Sziasztok!
Az első ilyen bejegyzésem óta eltelt egy kis idő, de most ismét jelentkezem :-) Ha még nem olvastátok az elsőt, viszont érdekel, akkor Itt megtaláljátok.

Ahogy említettem is, az első és legfontosabb lépés az az hogy fejben eldöntsd és elhatározd magad abban hogy te most egy hosszú útra lépsz, ahová nagy-nagy kitartás kell hogy elkísérjen. Minden fejben dől el! Ha nem akarod igazán, de úgy Isten igazából, akkor bele se kezdj szerintem, mert fel fogod adni, és vissza fogod hízni azt amit esetleg sikerül leadnod. Viszont ha már kellően gyűlölöd azt ahogy kinézel, akkor az nagy erőt adhat! Lehet hogy ezek kemény szavak, de én ebben hiszek :-) Én emlékszem, annyira utáltam már azt ahogy kinézek hogy nem mertem kapcsolatot kialakítani másokkal, nem mertem beszélgetést kezdeményezni, vagy órán felszólalni, mert tudtam hogy akkor minden tekintet rám szegeződik, és alaposan szemügyre vesznek. És mit fognak látni? Egy szétfolyt pufókat! És persze mivel akkoriban nem volt bennem semmilyen akarat és elhatározottság, csak csendben ültem és szenvedtem és tűrtem azt ahogy dagadok. 

Azt is be kell hogy valljam, nem hiszek a fogyókúrákban, mert az akarat gyenge embereknél, az amit sikerült lefogyniuk, vissza fog mászni rájuk, mert örülni fog hogy "végre ehet". Nyilván ez nem mindenkinél van így, nem általánosítok. De tudni kell azt hogy a fogyókúra és a diéta/életmódváltás nem ugyanazt jelenti. A diéta/életmódváltás egy élethosszig tartó folyamat. Csak kezdete van, de vége az nincs. A fogyókúránál kezdet és vég is található. 
Továbbá azt is fontos tudni hogy más alakot fog ölteni egy olyan ember aki csak az étrendjén változtat, vagy pedig sportol is mellette rendszeresen. Sokkal szebb, feszesebb, formásabb alakot fogsz kapni ha sportolsz is! Persze ha a lustaság közbe szól, akkor ... A boltban is csak annyit kapsz, amennyit fizetsz. Nem többet!

Melyikkel jársz jobban szerinted? Az életmódváltással vagy a fogyókúrával? Ha csak az étrendeden változtatsz vagy pedig mellé rendszeresen sportolsz is? Azt hiszem ez nem kérdés! :-)


Nyilván mindenki saját magának dönti el hogy melyiket választja, illetve mit szeretne elérni. Ebben csak te dönthetsz, senkinek semmi joga bele szólni. Ha az én személyes véleményemet kellene megosztani veletek -és most meg is teszem-, nos én nem tűztem ki magam elé konkrét célt, hogy teszem azt 15 kilótól akarok megszabadulni. Mert 1.: nem tudhatom előre hogy hogy fogok kinézni mínusz 15 kilóval mert azt sok minden befolyásolja. Például hogy izomból avagy zsírból fogyok-e, és stb. Illetve 2.: mert én ha már csinálom, akkor tisztességesen csinálom, tehát tűnjön el az az átkozott zsír a testemről, csak annyi maradjon amennyi "kell" és ne több. Ha te kövér vagy, ne mond hogy elég lesz 15 kiló, és a maradék X kiló zsír had lötyögjön ott a testeden szabadon. Ne mond hogy nem éreznéd magad jobban feszes combokkal, felesleges lötyögő zsírréteg nélkül. Ne elégedj meg annyival hogy lement a hasadból valamennyi, de van még rajta továbbra is X mennyiségű zsír (egyébként is nagyon veszélyes a sok hasi zsír). Tedd oda magad rendesen ha már csinálod, ne fél munkát végezz! Hidd el, iszonyatosan büszke leszel magadra. És marha erős, magabiztos ember válik belőled majd! Ne érd be a kevesebbel, hiszen egyszer élsz. Nézz ki úgy hogy ne irigykedj ha csinos lányokat látsz magad körül. Légy Te a jobb! Légy jobb mindenkitől! Én a maximumot akarom! ;)

Sok lánytól hallottam hogy mennyire szenvedett amíg leküzdötte magáról az X kilogrammot. És szó szerint leküzdötte magáról, mert szenvedett közben. Elárulok nektek valamit...én egy percig sem szenvedtem/szenvedek. Csak addig amíg edzek (mert az nagyon kemény), de az el is múlik utána 3-4 perc múlva, mintha meg sem történt volna. Én nem fogyókúrázok, hanem életmódváltásba kezdtem. Amikor fogyókúrákba vágtam bele, akkor mindig szenvedtem. Mert meg kellett vonjak magamtól dolgokat, stb. Nagyon fontos az, hogy tisztában légy azzal, melyek azok az ételek, amelyek számodra nem jók. És aztán azokat automatikusan nem is fogod már fogyasztani és hidegen fognak hagyni. Nálam pl. ilyen a sült krumpli, panírozott-olajban kisütött dolgok, a nagy mennyiségű fehér tészta, stb. Annyira elnehezítik a gyomromat, hogy szinte alig bírok megmozdulni miatta, olyan érzetet kelt mintha befaltam volna egy lovat. És nem csak fizikailag akadályoz, hanem lelkileg is, mert szinte a hangulatom is lesüllyed. Továbbá az is fontos hogy elraktározd az agyadban hogy mik azok az ételek, amelyek "mérgek". Én legalábbis így neveztem el azokat a bizonyos ételeket :-) Amik pl. a következőek: négysajtos pizza, fehér kenyér, édes és sós péksütik, olajban tocsogó rántott hús, fehér rizs, cukros innivalók, agyoncukrozott termékek, mint pl. a gyümölcsjoghurtok. És még tudnám tovább sorolni, de ezt szerintem mindenki érti hogy milyen ételekre gondolhatok még. Mivel tudom hogy "mérgek", így engem egyáltalán nem hat meg ha valaki velem egy asztalnál ezeket fogyasztja, mert tudom hogy nem kell sajnáljam/irigyeljem tőle, hiszen neki lesz rossz ha megeszi, nekem pedig jó, ha nem teszem. Ha ezeket a dolgokat is rendbe raktad a fejedben, akkor téged sem fog zavarni ha étterembe mész a barátaiddal. Mert tudom hogy sokatok szenved ám ilyenkor. De ha szenvedsz ettől, akkor az baj. Ott még nincs rendben valami és dolgoznod kell rajta :-)

A minap a vasútállomáson egy lány előkapott egy túrórudit, de én legszívesebben kikaptam volna a kezéből! :D Felkiáltva, hogy neee, ne edd meg! Legalább 6 kockányi cukor van benne. És nem csak a kövér embereknek kell odafigyelniük arra hogy mit ne egyenek meg, hanem a normál testalkatúaknak is. Nekik is ugyanúgy fontos az egészséges étkezés. Pl. nagymamám a minap azt mondta hogy öcsémnek bezzeg nem kell foglalkoznia azzal hogy mennyit eszik. Hozzáteszem 18 évesen 50 kiló vasággyal, és nagyon magas. Nekem erre rögtön az jutott eszembe, hogy én biza nem vagyok féltékeny arra hogy mit és mennyi eszik, mert ő jár rosszul vele. Sok-sok fehér kenyeret eszik, mogyorókrém, sok fehér tészta, szóval csupa rossz dolgokat, na és szinte nulla zöldséget. Ezt irigyeljem tőle?!? Lótúrót!

Tudnod kell hogy mi a jó és mi a rossz. És ehhez tartani magad, és ezt megérteni. Nem a szenvedésről kell szólnia a dolognak, nem a hatalmas megvonásokról. Nem a koplalásról. Rég rossz ha koplalsz, vagy éhezel, vagy folyton korog a hasad! 20 kilót adtam le ezidáig, de egyszer sem szenvedtem az étkezés miatt, nem voltam sosem éhes. Nem vontam meg magamtól semmit, csak azt amiről tudom hogy sz@r. Édességet is eszek, de nem sűrűn és nem sokat. De a legjobb hogy nem is kívánom, csak néha. Többször kell enni keveset, ez nagyon fontos. Ha koplalsz, azzal csak jól megszívatod magad, no meg a szervezeted is! Hülye vagy ha ezt teszed! Hangsúlyozom, 20 kilót adtam le eddig és nem koplaltam, nem szenvedtem :-) Sajnálom akinek ez a sztori szenvedésről szól, de akkor valamit nagyon nem jól csinál.

Anno mikor bele vágtam ebbe az egészbe, nem voltam még ennyire tisztában a dolgokkal és önmagammal, de aztán ez gyorsan változott. Ezt a következő bejegyzésemben el is mondom nektek. Illetve hogy én hogyan kezdtem szoktatni magam az "úthoz". Tudatosan és fokozatosan felépített sztori ez az egész :-)

Ismét szeretném hozzá tenni, hogy ezek csupán az én gondolataim, véleményeim. Mindenki azt tesz a testével amit akar, és mindenki úgy él ahogy akar. Nem akarok egy percig sem okoskodni, hiszen nincs hozzá semmilyen képzettségem. Csupán segíteni akarok a magam módján azoknak, akik erre vevők :-)





Marcsi



2013. június 11., kedd

Blog Sale II.

Sziasztok!
Ismét egy Blog Sale-el érkeztem hozzátok :) Mint az előző blog sale-ben, ebben is sok olyan termék szerepel amelyről már írtam tesztet, tehát meg tudjátok találni őket ha a címkék között rákattintotok a márkára, vagy a google-be beírjátok a nevét és mellé a blogom címét :-) De ha tesztet nem is írtam róluk, a neten minden termék megtalálható.
Nagyobb méretért katt a képre :-)




Ha megfelel nektek, akkor így működne a dolog:
- A vásárlás gyorsaságilag működik, az első kommentelőé a termék.
- Majd pedig e-mailben kellene megkeresni engem, és ott egyeztetünk majd.
- A foglalások 5 napig fognak állnak. Tehát 5 napig kellene hogy megérkezzen hozzám a termék ára.
- Amint megérkezik az összeg,  a Magyar Posta Díjszabása szerint fogom postázni.





Használatlan szemhéjfesték. 300 Ft





Kb. 3-szor használt szemhéjfesték. 500 Ft



Használatlan púder, még a fólia is rajta van. Shade 4-es árnyalat. 350 Ft


Body Shop teafaolajos arcmaszk. Kb négyszer használtam. 1400 Ft


Body Shop teafaolajas arctisztító zselé. Kb négyszer használtam. 1400 Ft
 Body Shop teafaolajas mattító arctonik. A negyede hiányzik. 1400 Ft
Szőlő vizes arctonik. Kb 4-szer használtam. 650 Ft
Extra erős Herbal Essences hajhab. A negyede hiányzik kb. 750 Ft
 Párataszító haj spré. Nem használtam egyszer sem. 650 Ft
Hajsimító és hővédő sampon. Nem használtam egyszer sem. 650 Ft
Lush pattanás eltávolító gél teafaolajjal. Szinte alig hiányzik belőle. 1000 Ft
 Body Shop bőrmattító hidratáló krém 15-ös fényvédő faktorral. A fele hiányzik belőle. 450 Ft
 Max Factor 2 fázisú szempillaspirál. Kb 4-szer használtam. 550 Ft


Maybelline MasterPrecise ultra vékony 0.4 mm-es hegyű, precíziós filces tus, mely dörzsálló, egyenletes és intenzív pigmentekkel dúsított. Kb 3-szor volt használva. 1000 Ft
 Loreal 2 fázisú szempillaspirál. Kb 3-szor használtam. 650 Ft
Loreal szempillaspirál. Kb 6-szor használtam. 550 Ft
Jó nézelődést kívánok! :-)
Marcsi