Recent Posts

2012. augusztus 30., csütörtök

Különbségek

Az elgondolkodtatóbb bejegyzéseim, szinte mindig utazás közben fogalmazódnak meg bennem. Ezt a mai bejegyzésemet is egy utazás alkalma alatt ért ingerek hozták össze. 
Borsod megyében lakom egy községben (amikor épp otthon vagyok), az életkörülmények olyanok amilyenek, az utazás is nehézkes abból a szempontból hogy nehéz eljutni A-ból B-be, köszönhetően a taktaközi életnek. Kevés a munkahely, sok a szegény ember. 
De a szegény és szegény életkörülmények között is vannak különbségek, ahogyan gazdag és gazdag közt is nagy kontrasztok lehetnek. Középosztálybeli családok életkörülményei is változóak lehetnek. És az már egy más tészta, hogy kinek mi számít jó és rossz életminőségnek, színvonalnak. 

Amióta a szüleim külföldön élnek és dolgoznak, nincs már autónk hogy a faluból beszáguldjunk vele a közel eső kis és nagyvárosokba bevásárolni -nincs ki vezessen, mert nekem nincs jogsim, öcsém még kicsi hozzá, nagyinak szintén nincs jogsija- így többnyire busszal szoktunk beutazni ha nagyobb bevásárlásról van szó. Mivel a faluban hiába van több kisbolt is, nincs akkora kínálat, és az árak is magasabbak mint akár egy Spárban vagy Tescóban. 
Egyik nap belibbentem busszal a közeli kisvárosba egy közepes vásárlást megejteni. Megvettem amik a listán szerepeltek. Hátizsák a háton, szatyor az egyik kézben, 16-os Zewa a másik kézben, és vártam a hazafelé tartó buszt. Felszálltam rá, elhelyezkedtem és go.

Van egy kisebb lakásunk amiben nem él senki, de azért nem teljesen kihasználatlan állapotban birtokoljuk. A buszon oda jött hozzám egy középkorú asszony, abban a faluban lakik ahol én. Nagyon közel hajolt hozzám, teljesen az arcomba, hogy más ne is hallja amit mond nekem. Majd megkérdezte hogy nem adnánk-e ki albérletbe neki és a családjának azt a lakást. Van egy férje, aki alkalmi munkákból él, mert olyan egészségügyi problémája van, amivel nem szívesen alkalmazzák őt, magának a nőnek sincs munkája, és mellette van még 3 gyermekük. Nem volt nehéz kitalálnom hogy miért is keresnek albérletet...holott van egy kis lakásuk ahol élnek. Kilakoltatás!

A rövidke párbeszéd után elkezdett pörögni az agyam. Itt ülök a kis Zewa wc papírommal, meg az X ezer Ft-ért vásárolt élelmiszerekkel, és más épp azon töri magát hogy hová tudná elhelyezni a családját, a már megszokott lakásukból, egy idegen és ideiglenes helyre. 
Van aki nem adja alább a szokásos minőségi Zewa wc papírtól, más meg örül ha van mivel kitörölnie. Van akinek a boldogság akkor is ott van mindig és magasan az életében, ha csak a 100 Ft-os budipapír áll a klosetban. Van aki boldogtalan, hiába van meg minden szükséges és van aki boldog, holott annyi de annyi mindene nincs még meg az életében, és lehet nem is lesz már meg. 


Amikor azon dilemmázol hogy melyik illatú és színű, X ezer Ft-os wc papírt vedd meg, gondolj arra is hogy van akinek más jutott az életben. Vagy amikor azt gondolod hogy neked nem is olyan jól fut az életed, mert "csak" egy  Opel Astra G-d van, Jóskának pedig 6-os BMW áll az udvarán, akkor is érdemes kicsit elmélyülni a gondolatokban és belátni azt hogy lehet hogy mégsem olyan rossz az életed! ;)
Mindenkinek más és más adatik meg. Mindenkinek mást és mást jelent a jólét. Van akinek azt hogy van egy 1 szobás lakás a feje fölött, és van akinek azt hogy mindig tömve van a hűtője azzal, amit épp csak megkívánhat.















Neked mi számít jó életkörülménynek? Mi lenne ami már a rosszat jelentené? Mit gondoltok erről a témáról/helyzetről?




Marcsi






18 megjegyzés:

Csilla írta...[Válasz erre...]

igen, ezen a témán én is sokat gondolkoztam, mert régen tök más volt az életem....volt amiben jobb volt amiben rosszabb...és néha úgy érzem nem tudom már megbecsülni amim van.....kicsit elszaladt velem a ló....
amúgy a miss rose púderes képet én csináltam, tudtad?:)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Tudtam, mert mutatta a google :) Remélem nem baj hogy feltöltöttem. Igazából bármilyen más Miss Roset is választhattam volna,de ezt dobta fel az elsők között :$

Érdekes téma szerintem, nagyon sokféle szögből meg lehet közelíteni, vagy látni.

Kátya írta...[Válasz erre...]

Ebben igazad van Marcsi. Sok ember csak azt látja, hogy a másiknak milyen gyönyörű háza van (hozzáteszem, még lehet hogy irigykedik is), de az nem látja hogy mekkora hitel van azon a házon. Csak hogy egy példát felsoroljak. Nem is tudom, nem jól van ez így. Régen sokkal jobb volt minden, kevesebb volt a gond, vagy csak kicsik voltunk és nem észleltünk semmit sem ebből?
Egyébként nekem az számít jó életkörülménynek, amikor megkapom vagy megveszem azon termékeket amikre ténylegesen szükségem van. Elég anyagiasan hangzik, de hidd el nem vagyok az :)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Szerintem igen, az is hozzá tesz hogy kicsik voltunk.
Elhiszem rólad hogy nem vagy az! Nem annak tűnsz. Viszont szerintem amit te most leírtál, hogy neked mi számít jónak, az teljesen jogos és érthető. Nagyon sokan vannak így, úgy gondolom :)

Fanni írta...[Válasz erre...]

Igazad van Marcsi.Én éppen ezért mostanában megpróbálok kicsit tudatosabban vásárolni és örülni annak amim van.

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Hát igen...sok féle emberi sors létezik...

hkorinna írta...[Válasz erre...]

Ez valóban nagyon elgondolkodtató bejegyzés volt! Én is mindig vágyom újabb és újabb dolgokra, holott jobban meg kéne becsülni, amid már megvan! Én is próbálok tudatosabb lenni a vásárlások terén, azt venni, amire valóban szükségem van. Egy kis lakásban lakom a párommal, autónk nincsen, mert előbb inkább egy kellemes otthont szeretnénk kialakítani magunknak. Nekem az számít jó életkörülménynek ha vmim pl bedöglik, de tudok újat venni helyette, és nem csak fél év múlva! (legyen az egy mobil, bojler, stb...)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Az fontosabb is szerintem, ha először egy igazi otthont alakítotok ki :) Aztán majd szépen lassan jöhet a többi. Bár ugye, kinek mi a lényegesebb.

mrs__kovacs írta...[Válasz erre...]

Nekem az számítana (feltételes módban írom, mert még messze vagyok ettől önállóan) jónak, ha ki tudnám fizetni a vállalkozás kiadásait, meg emellett mondjuk egy saját (barátommal közös) lakás kiadásait, tehát eltartani magamat, magunkat, és amit hkorinna is írt, ha valami elromlik, akkor pótolni lehessen hamar, nekem kb egy jó féléve volt ilyen bekattanásom, hogy úristen, addig kell vásárolgatni, amíg a saját kis pénzem nem kell leadni (tehát amíg itthon nem kell a szülőknek pl rezsit és albérletet fizetni), aztán szerencsére nagyon hamar rájöttem, hogy elég azt megvenni ami tényleg kell. Nem mondom, nekem is vannak olyan dolgok a magas árkategóriából, amire azt mondom, hogy nekem egyszer lesz olyanom az életben, de sokkal előrébb vannak más dolgok.
Bár egy ismerősöm mondta azt egyszer, hogy sose elégedj meg azzal, amid van, mindig törekedj a jobbra, én ezt magamnak átalakítottam úgy, hogy mindig elégedj meg azzal amid van, de ha van rá lehetőség, akkor törekedj a jobbra. :]

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Törekedni kell a jobbra, az tény! De azért valamilyen módon elégedettnek is kell lenni azzal amink épp van. Bár mondom, ezt több féle szemszögből is lehet nézni :)

Bogi Vrg írta...[Válasz erre...]

Ez nagyon jó cikk és komoly téma... Nagyon sajnálom azt, aki ilyen helyzetbe kerül. Félek én is, mert most nincs munkám és néha eléggé tudok aggódni... Nekünk is van lakáshitelünk, elég sok. De mindegy, a lényeg, hogy nekem nincsenek nagy igényeim, vagy álmaim, csak annyi, hogy felújítsuk és egyszer majd szép legyen. Sajnos néha türelmetlen vagyok, olyankor eszembe jut, hogy valakinek még ennyije sincs...

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Néha úgy vagyok, hogy ha valaki panaszkodik, azt mondom neki hogy gondolj bele annak milyen aki... És akkor már rögtön máshogy gondolja!

Szamóca írta...[Válasz erre...]

Értékelek mindenkit és mindent aki és ami körbevesz, mert nem biztos, hogy holnap már velem lesznek!
Azt mondom, hogy most megvan mindenem és boldog vagyok, a többért viszont tényleg tenni kell!
Ezután az írásod után nincs is kedvem megnézni, hogy ki mit vett éppen leértékelve vagy nyaralás közben! :)

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Hú, és ez akkor most jót vagy rosszat jelent?
De ha mindened megvan és boldog is vagy, akkor meg miért ne néznéd meg? :) Csak nézni kell, nem irigykedni :)

Szamóca írta...[Válasz erre...]

Ez csak annyit akart jelenteni, hogy mélyen elgondolkodtam és kizökkentett a beauty nézelődésben! :D
Természetesen ilyen is kell, sőt ez értékelendő, hogy valaki "foglalkozik", megemlíti ezeket a fontos dolgokat is és nem csak ruhák...stb. jelenik meg az olvasó szeme előtt hanem annál sokkal valóságosabb dolgok.

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Értem! ;)
A világ és a valóság sajnos nem csak szép és jó dolgokból áll :/ Meg ruhákból és kencékből :D :)

Lela írta...[Válasz erre...]

Nagyon tetszenek az ilyen jellegű írásaid. Elgondolkodtató témákat vetsz fel,ami nagyon jól jön, főleg a sok beauty blog olvasása közben. Sajnos sokszor észreveszem, hogy negatív hatással bírnak rám (mármint én is szeretnék olyat, nekem miért nincs, stb. szindróma). Csak így tovább!
Üdv,
Lela

Marcsi Kincsesládikája írta...[Válasz erre...]

Örülök neki hogy tetszenek az e fajta bejegyzéseim! :))
Szép napot Neked!

Megjegyzés küldése

Köszönöm hogy megjegyzést írsz! Sokat számít a visszajelzésed :-)