Recent Posts

2012. augusztus 31., péntek

Mit takar a külső?

Valamelyik nap épp az Árkádból tartottam a lakás felé trolival, majd velem együtt egy másik csaj is leszállt róla, és szintén arra gyalogolt amerre én is. 26-27 lehetett, erős szolis barna bőr, tetkó a lapockájánál, lenge fekete miniruha, magassarkú, hosszú festett szőke haj, feltöltött száj. Vele volt egy másik lány is, rajta nem volt semmi "extra". 
Hősünk hihetetlenül vinnyogva, ááá jajjj faszom, íííí, úúú stílusban nyomta a csirip-csiripet. Limbálta a kis táskáját, ami a könyökére volt felakasztva. Nos, azt hiszem felismerhetően írtam körül a tényállást ;) 



Aztán kb. 2 nappal később épp az ablakban csüngtem egy délutáni napon. Nézegettem az arra járó embereket, bambultam a nagyvilágba. Hirtelen kit látnak szemeim?!? Azt a szőke lányt. Viszonylag elég jó az arcmemóriám, úgyhogy rögtön felismertem. A mellettünk lévő 4 emeletesben lakik, láttam ahogy kijött a kutyájával. Lehozta sétálni és pont az ablakunk alatt állt meg a kutyával pár percre. Nem látta hogy figyelem. Épp telefonált valakivel. Mit ad Isten? Teljes ellentéte volt annak, ahogyan pár nappal ezelőtt láttam/hallottam őt. Nem vinnyogott, nem vergődött. Teljesen normálisan beszélt a telefonba, emberi hangon. Nem rázta magát, nem billegett. 


Ezzel a kis sztorival igazából arra szerettem volna kitérni, hogy nem biztos hogy mindig azt takarja a külső, amilyen az ember maga belülről. 
Sokan csak azért vesznek álcát, maszkot magukra, mert azt gondolják hogy azzal az "álcaruhával" lesznek jók az emberek szemében. Vagy mert épp az a prototípus ma a menő. 
Nem mindenki adja vissza a belső lényét a külsejével, ruházkodásával. Bevallom, néha én is szeretek "álcaruhát" felvenni, mert azt gondolom hogy azzal jobban elfogadnak majd és menőbb leszek. Pedig ez egyáltalán nem biztos, nem kell feltétlenül körítést csapnunk magunk köré ahhoz hogy felkeltsük az emberek érdeklődését önmagunk iránt.



Valószínűleg nem leszünk emberileg többek azáltal, hogy hosszú szőke póthajunk van, feltöltött szánk, csini műkörmünk, - nem, nem a plázacicákra gondolok, félreértés ne essék- szép óránk, drága táskánk, legújabb divatú ruhánk, kicsavarodó járásunk, csücsörítő szánk, és még lehetne sorolni tovább. Bár az tény hogy sokak szemében mégis a hasonló tulajdonságokkal "ellátott" emberek számítanak valakinek!


Bármennyire is számítanak ma már a külsőségek, én hiszek abban hogy az egyén, a lélek, az ember úgy szép ahogy van, ahogy a természet megalkotta és ez a természetesség az ami őszintén és igazán felkelti az emberek érdeklődését önmagunk iránt!


Ti mit gondoltok erről? Mindig azt fedi a külső, ami belül van valójában?


Szép délutánt kívánok!



Marcsi





2012. augusztus 30., csütörtök

Különbségek

Az elgondolkodtatóbb bejegyzéseim, szinte mindig utazás közben fogalmazódnak meg bennem. Ezt a mai bejegyzésemet is egy utazás alkalma alatt ért ingerek hozták össze. 
Borsod megyében lakom egy községben (amikor épp otthon vagyok), az életkörülmények olyanok amilyenek, az utazás is nehézkes abból a szempontból hogy nehéz eljutni A-ból B-be, köszönhetően a taktaközi életnek. Kevés a munkahely, sok a szegény ember. 
De a szegény és szegény életkörülmények között is vannak különbségek, ahogyan gazdag és gazdag közt is nagy kontrasztok lehetnek. Középosztálybeli családok életkörülményei is változóak lehetnek. És az már egy más tészta, hogy kinek mi számít jó és rossz életminőségnek, színvonalnak. 

Amióta a szüleim külföldön élnek és dolgoznak, nincs már autónk hogy a faluból beszáguldjunk vele a közel eső kis és nagyvárosokba bevásárolni -nincs ki vezessen, mert nekem nincs jogsim, öcsém még kicsi hozzá, nagyinak szintén nincs jogsija- így többnyire busszal szoktunk beutazni ha nagyobb bevásárlásról van szó. Mivel a faluban hiába van több kisbolt is, nincs akkora kínálat, és az árak is magasabbak mint akár egy Spárban vagy Tescóban. 
Egyik nap belibbentem busszal a közeli kisvárosba egy közepes vásárlást megejteni. Megvettem amik a listán szerepeltek. Hátizsák a háton, szatyor az egyik kézben, 16-os Zewa a másik kézben, és vártam a hazafelé tartó buszt. Felszálltam rá, elhelyezkedtem és go.

Van egy kisebb lakásunk amiben nem él senki, de azért nem teljesen kihasználatlan állapotban birtokoljuk. A buszon oda jött hozzám egy középkorú asszony, abban a faluban lakik ahol én. Nagyon közel hajolt hozzám, teljesen az arcomba, hogy más ne is hallja amit mond nekem. Majd megkérdezte hogy nem adnánk-e ki albérletbe neki és a családjának azt a lakást. Van egy férje, aki alkalmi munkákból él, mert olyan egészségügyi problémája van, amivel nem szívesen alkalmazzák őt, magának a nőnek sincs munkája, és mellette van még 3 gyermekük. Nem volt nehéz kitalálnom hogy miért is keresnek albérletet...holott van egy kis lakásuk ahol élnek. Kilakoltatás!

A rövidke párbeszéd után elkezdett pörögni az agyam. Itt ülök a kis Zewa wc papírommal, meg az X ezer Ft-ért vásárolt élelmiszerekkel, és más épp azon töri magát hogy hová tudná elhelyezni a családját, a már megszokott lakásukból, egy idegen és ideiglenes helyre. 
Van aki nem adja alább a szokásos minőségi Zewa wc papírtól, más meg örül ha van mivel kitörölnie. Van akinek a boldogság akkor is ott van mindig és magasan az életében, ha csak a 100 Ft-os budipapír áll a klosetban. Van aki boldogtalan, hiába van meg minden szükséges és van aki boldog, holott annyi de annyi mindene nincs még meg az életében, és lehet nem is lesz már meg. 


Amikor azon dilemmázol hogy melyik illatú és színű, X ezer Ft-os wc papírt vedd meg, gondolj arra is hogy van akinek más jutott az életben. Vagy amikor azt gondolod hogy neked nem is olyan jól fut az életed, mert "csak" egy  Opel Astra G-d van, Jóskának pedig 6-os BMW áll az udvarán, akkor is érdemes kicsit elmélyülni a gondolatokban és belátni azt hogy lehet hogy mégsem olyan rossz az életed! ;)
Mindenkinek más és más adatik meg. Mindenkinek mást és mást jelent a jólét. Van akinek azt hogy van egy 1 szobás lakás a feje fölött, és van akinek azt hogy mindig tömve van a hűtője azzal, amit épp csak megkívánhat.















Neked mi számít jó életkörülménynek? Mi lenne ami már a rosszat jelentené? Mit gondoltok erről a témáról/helyzetről?




Marcsi






2012. augusztus 28., kedd

...blog

Sziasztok!
Megint eltűntem kicsit, ismét fesztiválozás miatt :-) Most épp a SZIN volt a hunyó. De ezzel sajnos vége az idei nyár fesztiválszezonjának. Bárcsak örökké tartana, vagy legalább még 1-2 hónapig.

Nem tudtam túl jó címet adni ennek a bejegyzésnek, bár nem is a cím most a lényeg.
Nagyon sokan olvastátok Crystal Makeup Timi bejegyzését, amiben leírta az érzéseit a blogolással kapcsolatban. Láttam hogy nagyon sok komment érkezett a post alá, és még abban a pillanatban írni akartam volna egy bejegyzést, de nem tettem. Viszont most mégis megpróbálom röviden össze szedni hogy mit is érzek, gondolok.

Bő 1 éve kezdtem blog írásba. Akkoriban még kevesebb beauty blog volt, mint most és kevesebb blog gyűjtő oldal is. Mint pl a Sminkbox. Akkoriban ultra pocsék képeket tettem fel a bejegyzésekhez, telefonnal készült, minősíthetetlen képek voltak. A blog sablonja is nagyon csiricsáré volt, illetve a maga a fogalmazásom, gondolkodásom is teljesen más volt. Abban a formában kevesen "haraptak rá" a blogomra, illetve nyomták meg a "Feliratkozás a webhelyre" gombot. Ma már marha nagy a kínálat a blogok között, az olvasók könnyen tudnak szelektálni hogy mi az ami tetszik nekik, és mi az ami nem. Viszont minél nagyobb a kínálat, annál nehezebb rátalálni 1-1 olyan blogra amiben van is spiritusz. Könnyebben elvész vagy beolvad a sok-sok blog oldal közzé. 

Na és persze a blog gyűjtő oldalaknak köszönhetően már nem is olyan fontos hogy megnyomjuk a "Feliratkozás a webhelyre" gombot, hiszen elég rákattintanunk azokra a címekre, amelyek felkeltik az érdeklődésünket, és máris lehet olvasni. 
Egyre több blog, egyre unalmasabb. Én nem sminkboxozok, hanem mindig feliratkozok azokra a blogokra amik tetszenek nekem, ezzel is tudtukra adván hogy: "héé, tetszik amit csinálsz ember!" De mostanában amikor nekiülök elolvasni az új bejegyzéseket, sokszor csak pörgetem és pörgetem őket, és nem találok olyan címét ami felkeltené az érdeklődésemet, hogy rá is kattintsak és elolvassam. Valahogy nem tud érdekelni az amikor csak annyit látok hogy kifestette X a körmeit valami nude színre, és a "nagy dobás" benne az hogy a gyűrűs ujján lévő körmét más színre festette. Wááóóó, kösz! Az sem tud érdekelni, amikor napi smink néven megmutatja hogy felkent egy alapozót, egy szájfényt és szempillaspirált. Vagy amikor már századik blogon látom az új Essence trendkiadást, X.Y. termék tesztjét (Aden, Sunfleur....legalább ne egyszerre kívánnák a bloggerektől hogy teszteljék le őket, hanem X időkihagyással)

Az viszont baromira tud érdekelni, amikor tényleg olyan bejegyzést raknak közzé amiből tanulni is lehet vagy csak egyszerűen jól esik a szememnek a látvány, netalántán elgondolkodtat amiről ír benne X. 

Jó pár hónapja, elkezdett nagyon érdekelni a fotózás. Rengeteget fotóztam/fotózok mindenhol. A kertben, utcán, emberek között, bárhol. Mindig nálam van a gép. Rengeteg netes anyaggal elkezdtem autodidakta módon tanítani magam. Fel is kért egy kisebb rádió fotózni fesztiválokra. Egy álmom teljesült, amikor úgy mehettem be a Fezenre vagy a SZIN-re is, mint sajtós, és az volt a dolgom amit imádok. Fotózzak és fesztiválozzak. Fotózzam le amit látok, és ami a legjobban vissza adja a fesztivál hangulatát. Ez még inkább ösztönzően hatott rám. Elkezdtem gyűjteni egy Nikon tükörreflexes gépre. Még több fotós anyagot szedek le a netről. Könyveket kölcsönzök ki. 

A bejegyzésekhez is olyan képeket töltök fel, amik a lehető legszebbek, legjobb szögből és legjobb fényviszonyban készültek. A lehetőségeimhez mérten a legjobbat próbálom adni. Meguntam azt is, hogy csak a "bugyuta" -ne értsd szó szerint- tesztekkel jöjjek mindig, hanem megpróbáljam elgondolkodtatni azt aki épp olvas engem. Mégis azt látom hogy 1000 hónapban 1 új olvasó iratkozik fel hozzám. Belájkolnak FB-on és annyi. Ez vagy azt jelenti hogy szar amit csinálok, szarok a képeim, szar a fogalmazásom, unalmas vagyok. Vagy egész egyszerűen már nem érdemes nyomkodni orrba-szájba a Follow gombot, hanem elég a sminkbox az olvasáshoz.

Tegnap megosztotta az Ilcsi FB oldala azt a bejegyzésemet, amiben a legutóbb megmutattam hogy milyen lett az arcom az aknék után. Sokan megosztották és lájkolták is. A következménye az volt, hogy rengetegen elolvasták azt a postomat, illetve át is néztek más bejegyzésemre is. Új olvasó: nulla.



Nem tudom. A választ talán csak az olvasók tudják. Semmiképp sem azért írom a blogot hogy azzal büszkélkedhessek hogy ezrek olvasnak. Mert ha már egy embernek adtam valami újat, vagy segítséget, megérte! De az tény és való, hogy marha nagy visszaigazolás amikor azt látom hogy iratkoznak fel új olvasók. Mert az azt jelenti hogy valamit jól csinálok. 

Tegnap kaptam egy levelet az egyik olvasómtól:

"Szia Marcsi!
Nagyon szeretem a blogod olyan jókat írsz..... Remélem még sok termékről írkálsz nekünk, én páldául mindenre allergiás vok, nem bírom csak az ilcsit, meg még pár dolgot, de nem nagyon merek kisérletezni, ezért is jó ha valahol az ember utána tud olvasni."

Annyira jól esett! Szinte egy lelki fröccs volt számomra. És minden ilyen üzenet iszonyatosan meg tud érinteni! Ezért érdemes csinálni, és írni.
Tele vagyok még ötletekkel, gondolatokkal amiket meg akarok osztani veletek a közeljövőben (is). Tesztekkel is tele vagyok, amikről szintén írni szeretnék nektek. Olyan termék tesztekkel, amiket nem olvasni minden második blogon is. Ilyen volt például az Ilcsi is, nagyon sokan szerettétek és örültetek neki, mert szinte alig van Ilcsis teszt a neten. 


Az biztos, hogy előbb utóbb úgyis kiesnek az olyan blogok, amikre a tartalmuk miatt nincs igény. ...Én azért még kitartok! ;)




Marcsi






2012. augusztus 21., kedd

Ilcsi - Rozi liposzómás gél

Az Ilcsi Rozi géljével még "adós" vagyok nektek, így ma róla fogok írni. A 4 termékes kezelésem utolsó "darabja".












Ahogy azt a tegnapi bejegyzésemben írtam nektek, ma már csak a Fekete szappant használom az arcomra, és ezt a Rozi gélt. 
Ugyanolyan 35 ml-es kiszerelést kapott Rozi, mint a Fekete szappan. Könnyen adagolható a pumpájával, de néha többet köp ki, mint amennyit szeretnék felkenni belőle. Éppen ezért van hogy csak kicsavarom a pumpát belőle -mint ahogy a fenti képen is látszik- és azzal "pöttyözgetem be" az arcom. Majd pedig szépen egyenletesen eloszlatom rajta. Nem kell vastagon kenni, és nem is kell minden nap használni, így nagyon sok ideig kitart. Kb. 5 hónapja használom már -ha nem több...- és még csak a negyede fogyott el. Hozzáteszem, hetente egyszer-kétszer használom, mert szerintem annyi elegendő belőle (nekem legalábbis).





Szuper könnyen eloszlatható az állaga, és az illata is kellemes. 

Bőrtípus: allergiára hajlamos, érzékeny, rozáceás, szeboreás bőrre
Hatása: érösszehúzó, hidratáló, nyugtató, pórusösszehúzó
Növényi hatóanyaga: csipkebogyó, borsmentaolaj


Legfontosabb alkotóeleme a csipkebogyó, mely gazdag C-vitaminban, erősíti a kötőszövetet és a vérerek falát, valamint gyulladáscsökkentő hatású. A liposzómáknak köszönhetően normalizálja, nyugtatja és hidratálja a bőrt, mert hatóanyagai eljutnak a bőr mélyebb rétegeibe is.

Pontos árat sajnos nem tudok mondani nektek, mert ahány kozmetikus, annyi féle ára létezik a terméknek. Én 2500 Ft-ért jutottam hozzá Ilcsi referencia kozmetikában, viszont van aki 4490 Ft-ért adja, de olyan is akad aki pl. 3680 Ft-ért.


Nagyon szeretem ezt a gélt, mert tényleg azt a hatást nyújtja amit leírnak róla az Ilcsi honlapján. Ami miatt nagy kedvencem, az az hogy telis-tele van C vitaminnal, amire a bőrünk nagyon is szomjazik. Feszesen tartja a bőrt, és hidratálja.



Szép délutánt kívánok! :-)



Marcsi






2012. augusztus 20., hétfő

Szerintem már nem lesz szebb...

Sziasztok!

Sokan figyelemmel kísértétek az arcom változását, (több mint másfél évig aknékkal küszködtem) viszont mára már úgy érzem hogy nem lesz szebb a mostani állapotától. Persze nyilván semmit nem lehet előre tudni :-)
El kell hogy mondjam, több hónapja nem használok már BB krémet az arcomra, ami egyben azt jelenti hogy semmit sem! Már több hónapja eljött az a pillanat hogy nem érzem azt, hogy takargatnom kellene az arcom. Nagyon jó érzés, hiszen folyton szégyelltem magam az aknék miatt.
Rengeteg mindent kipróbáltam, mire rájöttem arra hogy mi is az ami hatásos a bőrömnek. De a tanulópénz árán, így legalább már tudni fogom hogy mihez kell nyúlnom ha baj van (bár remélem nem lesz több "baj" most már...)
Aki esetleg most olvasna engem először: az Ilcsi termékei voltak, amik segítséget nyújtottak. A blogon belül az "Ilcsi" címkére kattintva el tudjátok olvasni az összes Ilcsis írásomat.

A 4 termékes Ilcsi kezelést már abba hagytam és már csak mindössze 2 db terméket használok az arcomra. Ezeken kívül semmi mást. Az egyik a Fekete szappan, amivel reggel és este megtisztítom a bőröm. A másik pedig a Rozi gél, amivel kb. hetente egyszer bekenem az arcom, mert telis-tele van vitaminokkal (vele még adós vagyok, hogy írjak róla).
Nem használok sem tonikot, sem arcradírt, mert a Fekete szappan alapból hámoldó is, így az leszedi az elhalt hámsejteket amikor nedves Fekete szappanos vattával áttörlöm az arcom.

Amiket nem sikerült eltüntetnem, azok az aknék után megmaradt kisebb "kráterek", mélyedések. Gondolatom szerint, maguktól már nem fognak elmúlni. Most még nem vagyok nagy gondban velük, mert feszes még a bőröm. De amikor már idősebb leszek és a bőröm kevésbé lesz feszes, akkor leszek bajban velük. Addigra viszont remélem sikerül majd valamilyen kezeléssel eltüntetni őket.

Hálát adok a jó Istennek, és az Ilcsinek, hogy ma már nem kell szégyellnem az arcom, és nyugodtan utcára mehetek mindenfelé BB krém és egyéb kence nélkül csak úgy alá natúr :-) Itt a vége, célba értem!



Bal oldal anno és most


Jobb oldal anno és most


Bal oldal -jelenleg- itt jobban láthatóak a megmaradt mélyedések


Jobb oldal -jelenleg- ezen a képen is a mélyedések vannak a fúkuszban




Azt is érdemes hozzá tennem, hogy szabad szemmel szerencsére nem láthatóak ennyire a mélyedések, mint itt a képeken rájuk fókuszálva. Attól függ hogy milyen megvilágítást kap az arcom a napfénytől.




Marcsi





2012. augusztus 18., szombat

Lush "Karizma" bőrszínező

Sziasztok!
Hogy nehogy unalmas legyen, ma nem egy krémrúzst hoztam -amiből mellékesen már csak 1 színt szeretnék megmutatni- hanem egy szintén "újdonság terméket". Mégpedig a Karizma névvel ellátott Lush bőrszínezőt, amely meleg tónusú fényt ad a bőrnek. Ergó kicsit bronzosítja és fényt varázsol az arcbőrre.













Nagyon apró csillámok vannak benne




Többféle aranyszín elegye, melyet a smink alatt viselhetsz, hogy arcod egészséges, meleg fénnyel ragyogjon. Remekül illik a napbarnított bőrhöz, a világosabb bőrnek pedig bronzos árnyalatot ad.


Így használd:
Keverj el egy keveset a kedvenc arckrémeddel vagy krémárnyalóddal. Ha a bőröd tónusán szeretnél változtatni, akkor vigyél fel egy vékony réteget az arckrém és a krémárnyaló közé.
Fényt ad a fakó bőrnek, és tökéletes hatást nyújt napbarnított vagy sötétebb árnyalatú bőrön is. A sápadt bőrt egészséges színűvé teszi.

 
Összetevők: Oatmeal Decoction (Avena sativa), Orange Flower Water (Citrus Aurantium amara), Almond Oil (Prunus dulcis), Cocoa Butter (Theobroma cacao), Glycerine, Jojoba Oil (Simmondsia chinensis), Titanium Dioxide, Stearic Acid, Triethanolamine, Cetearyl Alcohol, CI77491, CI77492, CI77499, CI77019, Methylparaben, Propylparaben



Nos, én először elkevertem belőle egy picikét az arckrémembe, és úgy kentem fel az arcomra. Viszont úgy épphogy csak látszódott. Éppen ezért egy másik alkalommal kipróbáltam úgyis, hogy csak önmagában ebből a termékből kentem az arcomra. És így már nekem jobban tetszett. Mint azt a Lush termékeknél tapasztalni lehet, csordultig vannak mindig a tubusok, tégelyek. Ez a Karizmánál is így volt. Picike a tégely és emiatt ránézésre rögtön azt gondolhatnánk hogy rövid ideig lesz csak elég. Viszont ez nem így van, mert csak nagyon kevés kell belőle az arcra. Pici pöttyöket viszek fel az arcom különböző részeire, és aztán szépen eldolgozom az ujjbegyemmel. 


Előtte - Utána


Előtte - Utánna


Előtte - Utánna



Nem tudom hogy volt-e már valamilyen arckrémmel olyan tapasztalatotok, hogy izzasztott titeket. Nekem néhány terméknél előjött ilyen. És ennél a krémnél is. De! érdekes módon csak az első 5-10 percben, holott ez nálam tartós dolog szokott lenni -persze amíg le nem mosom az adott kencét- 
Ezt az izzadást úgy kell elképzelni, hogy leginkább a homlokomnál a hajtöveknél, az orcámon, és a szám fölött, -orrom alatti részen izzadok, még akkor is ha csak egy helyben állok. Ezt valószínűleg valamelyik összetevő okozza.

A másik dolog aminek nem örültem, az az volt hogy egy bő fél óra múlva kicsit olajossá vált a bőröm, főleg a T vonalban. De egyébként is zsírosodásra hajlomos vagyok azon a részen, de azért a fél órát gyorsnak találom. Minden esetre én mindig magamnál fogok tartani valamit, amivel le tudom itatni a felesleges zsírt a bőrömről. És ez többnyire egy textil zsepi szokott lenni. Nyilván lehetne mattító lapocska is.


Itt már rajtam van a kence




Itt már szobai fénynél látható az arcom




Tetszik hogy van benne mandula olaj, kakaó vaj, jojoba olaj. Az már nem annyira hogy parabének is, igaz csak a felsorolás végén, tehát csak kevéske mennyiségben vannak jelen a termékben. 
Feldobta az arcom színét, szép bronzos lett, a picit "sárgás" bőrömből barnábbat varázsolt. A krémben lévő picike csillámok pedig tényleg olyan picik, hogy alig lehet látni, tehát egyáltalán nem zavaró. Egy enyhe fényt biztosít a bőrnek :-)


A termék 20 gramm, és 4490 Ft-ba kerül.



Hogy tetszik nektek? Mit szóltok hozzá?

Szép hétvégét kívánok!



Marcsi






2012. augusztus 17., péntek

"Ambíció" krémrúzs

Sziasztok!
Ma egy másik színben pompázó Lush krémrúzst szeretnék megmutatni nektek. Az előző színről ITT postoltam.
Ez a szín egy narancsos, pirosas szín és az ambíció nevet viseli.








Így használd: Először húzd meg ajkaid körvonalát az applikátor csúcsával, majd a szivaccsal töltsd ki a belső részt is.
Ha finomabb árnyalatot szeretnél, használj kisebb mennyiséget vagy keverd el ajakbalzsammal.
A krémrúzsokat krémes arcpirosítóként is használhatod.
És nem csak egy színt kenhetsz fel az ajkaidra, hanem bátran keverheted is az árnyalatokat. Én például 2 olyan színt kevertem össze az üzletben, amiket egyenként nem mernék viselni. És egy szuper szín keletkezett belőle.

Összetevők: Jojoba Oil (Simmondsia chinensis), Candelilla Wax (Euphorbia cerifera), Rose Wax (Rosa damascena), Titanium Dioxide, CI45410, CI45380, CI12085, CI19140, CI77019










Az előző bejegyzésemben is említettem nektek, hogy a tartósságával tökéletesen meg vagyok elégedve. Nos ennél az árnyalatnál sem volt ez másként...


5 óra elteltével így nézett ki a számon a rúzs. Közben megettem pár őszibarackot is. Hozzáteszem harapva ettem mind és jó lédús volt. Szerintem jól tartotta magát nagyon.


Hiper szuper pigmentált a rúzs, úgyhogy csak keveset vittem fel belőle az ajkaimra. Ez máris egy nagy pozitívum neki, hiszen ez az 5 grammos termék így garantáltan sokáig ki fog tartani, nem fog gyorsan elfogyni. 
Nagyon könnyen eloszlatható, szuperül siklik. Én úgy szoktam használni hogy pár pöttyöt felkenek a számra, és aztán egy aplikátorral szépen eldolgozom, de ha épp úgy adódik, akkor csak az ujjbegyeimmel.
A jojoba olajnak köszönhetően nagyon puhává varázsolja az ajkakat. Határozottan érezhető a rúzs viselésekor és az eltávolítása után is :-)








Az ára 5490 Ft és 5 grammos. Nagyon tartós, nem csomósodik, és hidratál is. 






Elsőre nem mertem bevállalni ezt a színt, legalábbis amíg csak az üvegcséből láttam az árnyalatát. Majd mikor már fel is kentem a számra, akkor már teljesen máshogy vélekedtem. Érdemes próbálgatni lányok a színekkel, mert sosem lehet tudni hogy épp melyik áll jól. Én ezt kicsit vadnak találtam önmagamhoz, aztán mára már nagyon tetszik és szeretem használni :-)


Nektek hogy tetszik ez a szín?

Szép estét kívánok!

Marcsi




2012. augusztus 16., csütörtök

Státusz szimbólumok???

... A fricska az egészben hogy a képeken szereplő dolgokat én is nagyon szeretem, és van amelyiket viselem is, illetve fogyasztom :-)



Vöslauer vizek

Evian vizek


Macaron


 Oreo


Starbucks 


Pl. Leroy, de akár a Symbol


YSL Arty Ringek


Heaven Luxury Store


MK órák



A képek mögött nincs semmi alantas gondolat. Semmi kötözködés, semmi! :-) Csupán több helyen ezt vettem észre... De nincs is ezzel semmi baj, hiszen finom dolgok, és szépen kidolgozott termékek! :-)


Marcsi